Bagossy László

A Sötétben Látó Tündér - mesebeszéd - című könyvéért

Takács Mari illusztrációjával
Pozsonyi Pagony, 2009.

Ismerik a mindent látó királylány történetét? A mindent látó királylány palotájának tizenkét ablakából mindent lát, ami az országában történik. Ez a képessége túlzottan is magabiztossá teszi: nem akar férjhez menni, esze ágában sincsen bárkivel is megosztani birodalmát. Amikor elhatározza, hogy csak olyan férfihoz hajlandó feleségül menni, aki még előle is el tud rejtőzni, tulajdonképpen nem arra ad esélyt, hogy meghódítsák a szívét, hanem arra, hogy legyőzzék.

A Sötétben Látó Tündér épp az ellentéte a mindent látó királylánynak. S nem csak azért, mert története kezdetén, amikor még tündérneve sincs, kicsi lány ő – kettőszázkilencvenkilenc tündérfivér s -nővér legkisebb testvére –, hanem azért is, mert éppen önbizalomban szenved hiányt. „Tudni kell (…) /, hogy a tündérek arról kapják / nevüket és mesterségüket, / amiben a testvéreik között a legügyesebbek.” Márpedig Pirinyó Minyó, a legkisebb úgy érzi, hogy semmivel, de semmivel sem tud kiemelkedni a testvérei közül.

De ebben téved. Hiszen ő, egyetlenként, látja a sötétben a gondolatokat, látja a kimondott szavakat. Azon a nevezetes éjszakán, amikor – több mint háromezer éve – elnyerte tündérnevét, tündérédesanyjával egy olyan történetet eszeltek ki, amely számunkra is ismerős lehet. Nem, nem a mindent látó királylányét – Tökmag királyfiét! Aki éppen úgy indul el legkisebb királyfiként Málnácskáért, ahogy a népmesei királyfi indul el a világszép nádszál kisasszonyért.

A legkisebb tündér és a legkisebb királyfi története – az egyik Pirinyó Minyóból Sötétben Látó Tündérré, a másik legkisebb királyfiból királylány-mentő vőlegénnyé lett – példát mutat, hitet ad és vigasztalást nyújt minden legkisebbnek. A Sötétben Látó Tündér pedig fölfedezett képességével nem arra vár, hogy legyőzzék, mint a mindent látót, hanem mindent-látásával segít legyőzni mások félelmét. Hiszen biztatja azokat, akik félnek az éjszakától, azokat, akik félnek a semmit-se-tudástól, és azokat, akik félnek a meghalástól.

Képzelettel, szeretettel és bátorsággal.

Ahogyan Bagossy László is mesebeszél.

Tamás Zsuzsa

Schein Gábor

Irijám és Jonibe verses mese gyermekeknek
és felnőtteknek című könyvéér

Csodaceruza Kiadó, 2009.

A mese a XIX. század végéig kifejezetten felnőtt műfaj volt: felnőtt mesemondók meséltek felnőtt mesehallgatóknak, és senkinek nem volt szemernyi kételye sem afelől, hogy a mesehősökre váró próbatételek – keserítse életüket gonosz mostoha, vagy lessen rájuk hétfejű sárkány – a legszorosabb kapcsolatban állnak a mindennapok valóságával. Napjaink téves mesefelfogása a mesét hajlamos kizárólag gyerekeknek szóló történetként olvasni, sőt elvárni tőle, hogy mint ilyen, semmiféle „borzalmat” ne tartalmazzon.

Platón ideális államában a jövő polgárainak irodalmi nevelése mítoszok mesélésével kezdődött volna, nem az úgynevezett racionális tanítással, és – bár lehet, erre az eshetőségre Platón nem is gondolt – nem is a rózsaszín habcsókvilág ábrázolásával. Nem térnék ki most arra, Bruno Bettelheim szerint mesének és mítosznak mely vonásai azonosak, s melyek különböznek, mégis megkockáztatom a felvetést: Platón bizonyára elégedett lenne a Csodaceruza kiadóval, hogy – „verses mese gyerekeknek és felnőtteknek” meghatározással – megjelentette Schein Gábor: Irijám és Jonibe című meséjét.

Meséjét? kvázi-mítoszát? szakrális történetét? – nevezzük bárminek, annyi bizonyos, Jonibe, a madárkirály és Irijám, a halkirálynő nem egy habcsókvilágban találnak egymásra. Szerelmüknek, egymást elveszítésének és egymást újra megtalálásuknak története ugyanúgy tartalmaz hét tenger mélyi fájdalmat, gyászt, máskor tengert s lelket korbácsoló haragot és kétségbeesést, mint ahogyan szól az összetartozás bizonyosságáról is.

Megpróbáltatásaikat nem boszorkányok és sárkányok mérik rájuk, egészen más erőkkel kell megküzdeniük – de küzdeniük kell. Az Irijám és Jonibe a szimbólumok nyelvén szól hozzánk, megszólítva tudatos és tudattalan énünk minden rétegét, mint a népmesék, mint a mítoszok. Teszi mindezt egy talán sosemvolt – hiszen Schein Gábor alkotta –, mégis mélységes-mélyről ismerős nyelven. A felnőtt olvasó saját gyászára, saját szerelmére ismer a történetben; a gyerek hagyja magát ringatni-sodortatni a gondolatritmussal, az érzelmekkel.

Igaza van a kiadónak, hogy hattól kilencvenkilenc éves korig mindenkinek ajánlja a könyvet, és – nem lévén „majdnem mítosz” kategória – igaza van az IBBY-nek is, hogy az Irijám és Jonibét az Év Gyermekkönyve-díjjal jutalmazza.

Tamás Zsuzsa

Rofusz Kinga

Schein Gábor Irijám és Jonibe: verses mese gyermekeknek
és felnőtteknek című kötetének illusztrálásáért.

Csodaceruza Kiadó, 2009.

Irijám és Jonibe ez a címe Rofusz Kinga első nyomtatásban megjelent könyvének. Ugyan ez az első könyve, de Rofusz Kinga így is ismert, sőt elismert illusztrátor, mind a hazai, mind a nemzetközi szakmai közönség előtt.

Művei láthatóak voltak a nagy nemzetközi illusztrációs fórumokon, díjazták Japánban, az Ő nevéhez fűződik a magyar illusztrációs díszvendég logó Bolognában, ami túlzás nélkül állítható, elsöprő sikert aratott. Itt kell megemlítenem Rofusz Kinga animációs rajzfilmes tevékenységét is, melyet többször díjakkal ismertek el.

Mint ahogy sikert arattak munkái minden bolognai bemutatkozáson és a budapesti könyvfesztiválon is. Kivételesen érti és szereti a közönség Rofusz Kingát, valamit tud, mert a közönség a szívébe zárta. Ez az, ami nem tanulható, ez az, ami nem kiszámítható, ez az, ami úgy áramlik, mint a tiszta forrás, ez a tehetség. Ezt a tehetséget és különlegességet ismerte fel a Csodaceruza Kiadó - nem az első fiatal illusztrátort karolják fel-, ami példaszerű.

Pedig milyen jó lenne, ha sokkal több igényes és ízléses gyermekkönyv jelenne meg, és sokkal több tehetséges illusztrátort foglalkoztatnának a magyar gyermekkönyv kiadók. Mint ahogy ezt megteszik az illusztrátorokkal a külföldi gyermekkönyv kiadók. Hisz köztudott, hogy a gyermeken keresztül vezet az út egy sokkal igényesebb vizualitást igénylő közönség felé.

Gratulálok a díjazottnak.

Sárkány Győző

Tóth Krisztina

Florence Jenner-Metz: Neked írok, Apu!
című könyvének fordításáért.

Csimota Könyvkiadó

Különleges könyvet vehet a kezébe az olvasó, könyvnézegető: egy kislány, Margó leveleit Apuhoz, aki sosem fog válaszolni kislánya leveleire.

A kötet szól a kislány veszteségéről, a szeretetről, a barátságról, ahogyan egy kicsi lány érzi - s megfogalmazza- ezt a szép szöveget adja vissza nekünk magyarul Tóth Krisztina.

Tóth Krisztina író, költő, műfordító és kritikus egy személyben, meg igazi nő és anya, akit Marci fia ihletett gyermekversei írásához.
2003-ban a Londoni Mackó című kötet Az Év Gyermekkönyve lett.
1996-ban műfordításokért Zoltán Attila díjat kapott.
Az utóbbi években megjelent fordításai: Gavalda: Szerettem őt, Laurens: Ha átölel az a másik...,Leboyer: Szülés gyöngéden.
A JAK Irodalmi Egyesületben tart prózaírói, költői, kritikaírói és műfordítói kurzusokat.

Gyermek könyvtárosként külön köszönjük neki és Valaczka Andrásnak az Irodalmi ikerkönyvek tankönyvcsaládot, melyben külön válogatott olvasmányokat fiúknak, lányoknak.

Tóth Krisztina életrajza és minden tudni való róla olvasható a Wikipédiában az Interneten, ahol saját honlapja van, melynek nyitólapja másik szeretett tevékenységét mutatja be az ólomüveg készítést, restaurálást.

Várjuk a további gyerekkönyv fordításokat és gratulálunk a díjhoz!

Kucska Zsuzsanna

Csukás István

munkássága elismeréséül.

Különös társaság gyűlt össze ünnepelni. Néhány macska, egy kiscsacsi, egy tücsök, egy amatőr gyermekbohóc, az ott a sarokban nem is tudom, mi, talán egy szobafestő pemzli – vagy egyujjas kifordított bundakesztyű? Az a fagylaltos a triciklijét is magával hozta, lám, a horgász meg teljes felszerelésben érkezett, de befért egy sárkány is (igaz, csupán egyfejű), nem csoda viszont, hogy az a kis süni kívül rekedt. A háttérzajért elnézést kérek, az a – mondjuk ki nyíltan: – dagadt madár épp egy lyukas, egy kerek, egy töltött és egy üres csokoládé papírjával zörög épp...

Azt hiszem, ha Csukás István mesehősei valóban mind itt lennének, kicsi lenne ez a terem. De hát itt vannak ők mindannyiunk fejében, szívében – kiirthatatlanul. Mióta is? A Mirr-Murr, a kandúr 1969-ben jelent meg, egykori első olvasói mára nagyszülők lehetnek.

Csukás István díjait felsorolni aligha szükséges, csak néhány fontosabb ezek közül: Lázár Ervin után másodikként Kossuth-díjat kapott gyermekirodalmi munkásságáért, de van Andersen-díja is, a regényéből készült Keménykalap és krumpliorrot pedig Hollywoodban az év legjobb gyermekfilmjének választották. Ha már Lázár szóba került, jegyezzük meg: ők ketten voltak évtizedekig az alappillérei a modern magyar mesének. Nemcsak azért, mert később klasszikussá vált műveket írtak, de az ő „köpönyegükből” bújhatott elő utóbb Darvasi László, Lackfi János és Szijj Ferenc is, hogy csak korábbi Év Gyerekkönyve-díjazottakat említsünk. S az utódok kapcsán azt is meg kell jegyeznünk, a mesékkel, meseregényekkel ellentétben Csukás ifjúsági regényeinek azóta sincs méltó követője.

Történetei közül több ihletett meg filmes, rajzfilmes, bábos rendezőket, de sokatmondó az is: némelyiknél már a főcímzene első taktusait hallva bólogatunk, mosolygunk. Talán a televíziós változatoknak is köszönhető, hogy generációk tudják, ki mondta ezeket: „Picúr, megvárhatlak?” (Pom Pom); vagy épp: „Meg vagyok átkozva!” (Bagaméri)

A siker titkát kutatni esetében nem olyan bonyolult, mint általában. A mosolygós szemű, csalafinta bajszú szerző maga árulta el a receptet:

„A mai gyerekek sokkal érettebbek, mint mi voltunk. Aki ennek a korosztálynak ír, annak tudomásul kell venni a tényeket. Nem akarok, nem tudok a gügyögő gyermekirodalommal közösséget vállalni. Megpróbálok a mai gyerekek fejével gondolkodni.”

Rajzfilmjei, meséi, regényei, versei sikerei bizonyítják, hogy jól gondolkodott. Apropó vers: kérem, csináljunk egy kis helyet Sün Balázsnak, hadd ünnepeljük mind együtt – Csukás Istvánt.

Gombos Péter