|
Az Év Gyermekkönyve-díj
Az Év Gyermekkönyve-díjat az IBBY
(International Board on Books for Young People, Gyermekkönyvek
Nemzetközi Tanácsa) Magyar Szekciója ítéli oda az előző év legjobb,
legsikeresebb új magyar gyerekkönyveinek, illetve azoknak, akik
kiemelkedőt nyújtottak a gyerekeknek szóló irodalom, illusztráció,
könyvkiadás valamely részterületén.
A díj célja a magyar gyerekirodalom kiemelkedő alkotóinak elismerése
és elismertetése.
Az
Év Gyermekkönyve-díj 2003. díjazottjai:
Varró Dániel
Túl a Maszat-hegyen
Muhi Andris és a pacák birodalma
Varró Zsuzsa rajzaival
Magvető, 2003
Ritkán robbannak be a magyar irodalomba átütő erejű, ráadásul egyszerre közönségsikert és
kritikai elismerést arató fiatal költők, a Varró Dánielek pedig oly ritkák, hogy eleddig csak
eggyel találkozhattunk, és ez minden emberi számítás szerint így is marad.
A Túl a Maszat-hegyen méltán került a bestseller-listák élére - ki tudja mikor esett ilyen
költői művel utoljára. A szellemes könnyedség, a formabravúrok sora, a kiapadhatatlan játékkedv,
a kétszáz oldalon át el nem ernyedő poénparádé külön-külön is felhőtlen örömöt okoz, ráadásul a
Magvető Könyvkiadó gondozásában megjelent verses regény azon ritkaságszámba menő, sokrétegű
művek közé tartozik, mely felnőttnek és gyereknek, az úgynevezett "ártatlan", csupán a
történet sodrására hagyatkozó olvasónak vagy a vájtfülű, irodalmi allúziókra vadászó
bennfentesnek egyaránt megadja azt, amire áhítozik.
Bizonyos, hogy a költői mű kategóriában kiosztott az Év Gyermekkönyve-díj ezúttal a 2003-as év
egyik irodalmi csúcspontját jutalmazza, mely nem csupán a gyermekkönyvek és nem csupán a költői
művek közül emelkedik ki.
Böszörményi Gyula
Gergő-könyvek
Magyar Könyvklub, 2003
"Ha egyáltalán képes megmenteni, vagyis saját ostobaságából felébreszteni valaki az emberiséget,
akkor az nem vallási guru, sem politikus, tudós, filozófus vagy pszichiáter lesz: erre kizárólag
a mesélők, az írók és a költők lehetnek képesek. Gyógyítanak, könnyeket törölnek le, mosolyt
fakasztanak és reményt adnak. Rengeteg a dolguk, alig győzik, mert igen kevesen maradtak."
Így fogalmazta meg hitvallását egy beszélgetés során Böszörményi Gyula. Most már bizton
állíthatjuk, ő maga ezen igen kevesek közül való. Nem az "éberek", hanem a "révülők" közé
tartozik, akiknek természetes közege a mese- és álomvilág. Jól ismeri és komolyan veszi a
mesei hagyományt, s annak lényegét, a szerteágazó, váratlan fordulatokban gazdag, lebilincselő
történetet. És ismeri az illúziótlanul józan valóságot is. A két világ közti szabad átjárás
számára nem könnyed játék, nem is posztmodern stíluselem, hanem mondanivalójának elengedhetetlen
része. Böszörményi Gyula regénysorozata mese - a szó kétezer éves értelmében. Aszerző méltán
várhatja a meghívót a Vajákosok, Táltosok, Énekmondók, Sámánok és Egyéb Révülők találkozójára.
Szeretettel várja őt olvasóinak népes tábora. És éppen ez utóbbi, a népes olvasótábor indokolja
az IBBY magyarországi szekciójának jelölését Az Év Gyermekkönyve-díjra. Kevesen tettek többet az
elmúlt két évben a gyerekek olvasóvá neveléséért, mint a kitüntető díjban részesülő Tisztelt
Szerző.
Sárkánymese
Írta Feuer Mária
Rényi Krisztina rajzaival
A könyvet tervezte Bárd Johanna,
Móra Ferenc Könyvkiadó, 2003
Boholca királynő felállt, tisztelettel köszöntötte Sárkányt, és bevezette palotájába az északi
kapun át. S ezzel megkezdődött a mese, Feuer Mária szimbólumokban, színekben, képekben,
formákban gazdag, ősi kultúrák bölcsességét sugárzó meséje. A szöveg első olvasásra megihlette
Rényi Krisztinát, aki elegendő erőt érzett magában ahhoz, hogy ezeket a gondolatok mélyén, a
szavakban rejtőző bölcsességeket, szimbólumokat, színeket, formákat egy másik művészet nyelvén
szólaltassa meg. Az elkészült illusztráció a Ferenczy Noémi-díjas grafikus mélyről fakadó
empátiáját, gazdag fantáziáját, virtuóz rajztudását dicséri. Hogy a könnyednek és dekoratívnak
tetsző rajzok mögött mennyi munka van, annak a kötet tervezője, az ugyancsak Ferenczy
Noémi-díjas Bárd Johanna a tanúja. Az ő nagy műgonddal formált oldalai, oldalpárjai, tipográfiai
elgondolásai nyomán lett a mesekönyv tárgyiasult formájában is a könyvtermés átlagából
kiemelkedő alkotás. Joggal aratott sikert nemzetközi fórumokon is: illusztrátora elnyerte az
"Octogon" francia grafikai nagydíjat, érdeklődést keltett a Bolognai Könyvvásáron, öregbítve
ezzel is az alkotó-team, a művet megjelentető Móra Kiadó és a példaszerűen dolgozó Mester
Nyomda jó hírét.
Elek Lívia Illusztrátor
" A gyermekkönyvről - A rajzi tudás kövesse az írást. A rajzoló stílusa ne uralkodjon,
alkalmazkodjon! - persze nem baj, ha egy illusztrátornak van stílusa, ami csak az övé, de ne
legyen minden könyvünk egyforma.
Színek, formák, ritmusok élményt nyújtsanak, továbbgondolásra serkentsenek. A közízlés
formálása, ne kiszolgálása legyen a cél."
Így hangzik Elek Lívia évekkel ezelőtt megfogalmazott, de ma is érvényes ars poétikája.
Munkáira jellemző a következetes építkezés, a nagyvonalúság, de nem a pongyolaság. Már korábbi
illusztrációiban is fellelhető a biztos, érett rajztudás. Sokoldalú illusztrátor, hűen
megfogalmazott ars poétikájához, valóban úgy tud alkalmazkodni az irodalmi szöveghez, hogy
közben megmarad senkivel sem összetéveszthető, a divatos fordulatokat kerülő, mégis mindig
korszerű, markáns, egyéni stílusa.
Elek Lívia felkészült, profi szakember, de megtartotta friss, mindig megújulásra kész
szemléletét, illusztrációi nem kiürült manírról, hanem jó értelembe vett meggyőző
magabiztosságról tanúskodnak. Olyan művész, akit az elismerés nem tesz elbizakodottá, hanem
inspirálja az újabb és újabb szakmai feladatok megoldására.
A jelenlegi díj eddigi munkássága következetességét ismeri el, ami híven tükröződik a 2003-ban
illusztrált gyermekkönyveiben is.
Minerva Nova Kiadó
a Jonatán Könyvmolyképző
és a Jonatán Modern Könyvtára sorozat
2003.
Szeged az a város mely otthont ad az Első Országos Könyvmolyképzőnek évek óta. Jelszavuk:
Olvasóknak és leendő olvasóknak. A mozgalom fő védnöke Janikovszky Éva volt, akinek a neve
biztosított mindenkit a magas irodalmi színvonalról. A kiadó fontosnak érzi újra kézbe adni a
magyar klasszikus gyerekirodalmat, így Rónaszegi Miklóst , Nagy Katalint. A külföldi szerzők
közül nemcsak az angolszász gyerekirodalom megjelentetését tartja fontosnak. A kiadó sokat
tett az elmúlt években a gyerekek olvasóvá neveléséért
|  |
| Böszörményi Gyula a Gergő könyvekért |
Varró Dániel verses meseregényéért |
| |
 |
| Bárd Johanna könyvtervező és Rényi Krisztina grafikus |
| |
|
 |
| Elek Lívia illusztrátori munkásságáért |
A Minerva Nova Kiadó a Jonatán Könyvmolyképző és a Jonatán Modern Könyvtára sorozataiért |
|