Margaret Mahy üzenete a világ gyermekeinek

Sosem felejtem, hogyan tanultam meg olvasni. Kiskoromban a szavak úgy szaladtak, szöktek előlem, mint az apró fekete bogarak. De én ügyesebb voltam náluk. Felismertem őket, bármilyen gyorsan menekültek is. Végül pedig... végül ki tudtam nyitni a könyveket, és megértettem mi van bennük. Egyedül is el tudtam olvasni a történeteket, vicceket, verseket.

Persze azért értek meglepetések. Az olvasás révén hatalmat szereztem a történetek felett, de bizonyos értelemben azok is énfelettem. Soha többé nem szabadultam tőlük. Éppen ez az olvasás egyik titka.

Kinyitod a könyvet, magadba szívod a szavakat, a jó történet szétárad benned, a fekete bogarak egyenes sorokban masíroznak a fehér oldalakon, előbb érthető szavakká válnak, aztán meg varázslatos képzetekké és eseményekké. Bár egyes történeteknek semmi közük a hétköznapi élethez - százféle meglepetéssé olvadnak, túlröpítenek minket a valószínűség határain, és mégis, az igazán jó történetek végezetül mindig visszakalauzolnak bennünket önmagunkhoz. Hiszen szavakból állnak, és az emberi lény legbensőbb vágya, hogy részt vehessen a szavak nagy kalandjában.

A legtöbben hallgatóként kezdjük. Szüleink még csecsemőkorunkban játszanak velünk, mondókát, versikét mondanak, végigszámolják ujjainkat (Ez elment vadászni...) csiklandozzák a tenyerünket (Kerekecske gombocska...) Hallgatjuk a szójátékot, később ismételjük és nevetünk rajta. Még később elolvassuk a fekete betűket a fehér papíron, és ha némán olvasunk is, hallani véljük a szavakat. De kinek a hangján? Meglehet, a sajátunkén, az olvasóén - de talán ennél is többről van szó. A történet saját hangját halljuk, ahogyan megszólal az olvasó fejében.

Manapság persze többféle módon mondjuk el a történeteket. A film, a televízió is elbeszéli a maga történeteit, de, ezek nem úgy használják a nyelvet, ahogyan a könyvek. A televíziós, vagy filmforgatókönyvet író szerzőket arra bíztatják, hogy szűkmarkúan bánjanak a szavakkal.
"Hadd beszéljenek a képek!" mondják a szakértők. A televíziót általában társaságban nézzük, ha olvasunk, többnyire magunk vagyunk.

Manapság a világ zsúfolásig van könyvekkel. Az olvasó nagy kalandjához hozzátartozik, hogy újra meg újra végigkutassa ezt a rengeteget, olvasson és olvasson, megtalálja a nyomtatott szavak vad dzsungelében azokat az igazi történeteket, amelyek hirtelen bukkannak elé, mintegy varázsütésre, és rejtélyeikkel, titkaikkal magát az olvasót is megváltoztatják. Azt hiszem, minden olvasó azért a pillanatért él, amikor a mindennapi világ hirtelen megváltozik egy kicsit, és hirtelen új csapás nyílik valami eddig ismeretlen mulatsághoz, ötlethez, gondolathoz, magától értetődő igazsághoz, melyet a szavak ereje varázsol elénk. "Igen, ez az!" kiált bennünk egy hang. "Felismerlek!" - Hát van-e izgalmasabb az olvasásnál?


<< Vissza