A könyvek csak rád várnak!

Volt egyszer egy kishajó,
ami nem tudott,
nem tudott vitorlázni.
Aztán elmúlt egy, két, há’,
négy, öt, hat hét,
és a kishajó,
ez a kishajó
megtanult vitorlázni.

Előbb tanulunk meg játszani és énekelni, mint olvasni. Ahol születtem, előbb énekeltük ezt a dalt a gyerekekkel, mint hogy olvasni tudtunk volna. Körbeálltunk az utcán, a hangunk túlszárnyalta a tücsökciripelést, és újra meg újra elénekeltük a dalt a kis hajóról, amelyik nem tudott vitorlázni. Néha még kis papírhajókat is hajtogattunk, és pocsolyákban úsztattuk őket, aztán meg néztük, ahogy elsüllyednek, mielőtt partot érnének.

Tulajdonképpen én magam is kishajó voltam, és a környező utcákban horgonyoztam. A délutánjaimat a háztetőkön töltöttem a lemenő napot és a távoli jövőt kémlelve - bár nem volt egészen világos, hogy a levegőbe bámulok-e, vagy befelé, a saját szívembe – oda egy elérhetetlen, csodás világot képzeltem.

Otthon, a szekrény mélyén lapult egy kis könyv, amelyik nem tudott „vitorlázni” – hiszen senki sem olvasta. Hányszor mentem el mellette anélkül, hogy egyszer is észrevettem volna.

Egyszer aztán, amikor a szekrényben keresgéltem valamit, véletlenül a kezembe akadt. Ha én lettem volna az a könyv, így mesélném a történetet: "valamikor régen, amikor először ért a borítómhoz egy gyerek keze, éreztem, ahogy kibomlanak a vitorláim, és siklani kezdek a vízen. "

Micsoda meglepetés volt, amikor először megpillantottam! Kis könyv volt, a borítója vörös, rajta arany vízjel. Olyan várakozással nyitottam ki, mint aki kincsesládát talált, és izgatott: vajon mi lehet benne? Nem csalódtam. Alighogy olvasni kezdtem, tudtam, hogy ez igazi kaland lesz: a főszereplő hősiessége, a jók, a rosszak, a rajzok és lábjegyzetek, a veszély, a fordulatok... mindez izgalmas, ismeretlen világba röpített.

Így fedeztem fel, hogy távol az otthonomtól van egy folyó, a folyón túl egy tenger, és a tengeren útnak indul egy hajó. Az első hajó, amire így szálltam fel, a La Hispaniola volt, de lehetett volna akár a Nautilus, a Rocinante, Szindbád hajója, vagy akár Huckleberry Finn csónakja is. Ezek mind csak arra várnak, mindegy, mennyi idő telik el, hogy egy gyerek megpillantsa őket, kibontsa vitorláikat és útnak induljon velük.

Úgyhogy ne várjatok tovább. Vegyetek elő egy könyvet. Amint olvasni kezditek, meglátjátok, hogy akárcsak a gyerekdalocskában, nincs az a hajó, amelyik végül meg ne tanulna vitorlázni.

Eliacer Cansino

Noemí Villamuza

Noemí Villamuza 1971-ben született Palenciában. Miután képzőművészeti diplomát szerzett a Salamancai Egyetemen, olvasókönyv-illusztrátorként kezdte pályafutását. Egyik legfontosabb munkája, hogy 1998-ban rajzokat készített az Anaya kiadó könyvéhez, a még ma is népszerű Oscar y el León de Correoshoz. Noemí Barcelonában él, ahol gyermekirodalmi karrierje igazán elkezdődött. Mára több mint harminc általa illusztrált gyerekkönyv jelent meg. Illusztrátori munkássága mellett karikatúrarajzolást is oktat az Escuela Massana Egyetemen.

Fontosabb munkái között megtalálhatók a De verdad que no podía (Kokínos kiadó, 2001), amely második díjat nyert a Premio Nacinal de Illustración versenyen; a Libro de Nanas (Mediava kiadó,2004), valamint az El festín de Babette (Nórdica Libros kiadó,2006) című könyvekhez készült rajzok. Legújabb művei az El bosque encantado (Macmillan kiadó, 2008), valamint az El capote (Nórdica Libras, 2008) illusztrációi.

Noemí megnyerte a Premio Junceda díjat is a legjobban illusztrált felnőtt könyvért.

Eliacer Cansino

Eliacer Cansino filozófiát tanult a Salamancai és a Sevillai Egyetemen, 1980 óta gimnáziumban tanít. Rendszeres szereplője a gyerekeknek és fiatal felnőtteknek szervezett irodalmi eseményeknek. 1992-ben Premio Infanta Elena díjat kapott Yo, Robinson Sanchez, habiendo naufragado című könyvéért (Everest kiadó, 2003), 1997-ben pedig Premio Lazarillo díjat El Misterio Velázquez című művéért (Bruno kiadó, 2007), amelyet németre, japánra és olaszra is lefordítottak.

Ok, senor Foster című könyve 2009-ben megkapta az ifjúsági könyvekért járó Alandar díjat, Una habitación de Babel című könyve pedig Anaya-díjas lett.

2000-ben a Banco del Libro de Venezuela gyermekirodalmi szervezet jóvoltából felkerült az IBBY Honour List-jére, mint az év egyik legjobb szerzője. 1999-ben a Premio CCEI és a Premio Nacional de Literatura irodalmi díjak dobogósai között is szerepelt. A Fundación Germán Sánchez Ruipérez alapítvány beválasztotta El Misterio Velázquez című regényét a huszadik század száz legjobbja közé, valamint 2004-ben felkerült az Anaya kiadó "Az évszázad száz legjobb könyve" listájára is.

Legújabb művei: El lápiz que encontró su nombre (Anaya kiadó, 2005), El descubrimiento (Sparafucile MSH, 2007), Leyendas de Bécquer (Anaya kiadó, 2008), Sebastian ayuda a sus amigos (AE Jerez kiadó, 2008).

<< Vissza