Budavári Klára: Játék és olvasás. A gyermekkönyvtárosok olvasásnépszerűsítő tevékenysége

Előadásom ízelítő abból, hogy a 0-14 éves korosztályú gyermekeket és rajtuk keresztül a családokat milyen programokkal vonzzuk be könyvtárunkba, hogyan nyújtunk színes, sokrétű időtöltést számukra, milyen módszerekkel fordítjuk őket az olvasás és az olvasmányélmény fontossága felé.

Címként írhattam volna azt is, hogy a gyermekkönyvtár és gyermekkönyvtáros változó világunkban. Gyermekkönyvtáros létünk szinte percről percre változást igényel tőlünk. Gondolok itt többek között a megváltozott olvasási szokásokra, új felhasználói csoportok érkezésére és foglalkoztatására, a web 2.0 könyvtáros kihívására, "kilépésre" a könyvtárból, új médiapedagógiai módszerek, és ún. "művelődésszervező" tevékenység alkalmazására.
Gödöllői vándorgyűlésünkön fogalmaztuk meg tevékenységünkről a következő gondolatokat: "Hit-szeretet, bizalom - hivatás és küldetés. A gyermekkönyvtáros "százlábúsága", melyben mindszáz lábával mást tesz. De az út egy helyre vezet, a Betűk Országába, ahol a betűkben benne van az egész világ."

Gyermekkönyvtáros, aki a jég hátán is megél, és minden kacatból kreatívan ki tud valamit találni. A szükség viszi rá, a pénz, paripa, fegyver nem gyakran fordul elő az életében. Meghatározásom szerint, ember, aki szereti a gyerekeket, mert miért is vállalná másképp ezt a fáradságos pályát. Nyitott, empatikus, lehet vele beszélgetni haverokról, iskoláról, szerelemről, családról, lehet hozzá rohanni iskola után azonnal, az iskolatáskát a ruhatárba bedobva. Néha példakép. Szerencsés helyzetben van, mert nem kell számonkérnie, teljesítménycentrikusan foglalkoztatnia. Számos esetben ez a környezet az amúgy zárkózott, butának skatulyázott gyerekből is kihozza rejtett képességeit. Folyton pörög az agya, hogy milyen praktikákkal vonzza be könyvtárába a gyermeket. Olyan, mint egy fertőző vírus. Tudja, hogyha ráveszi a gyereket az olvasásra, a gyermeket felnőttként is könyv várja majd az éjjeliszekrényén.

Izgő-mozgók, baba-mama klubok:
Mindezt nem lehet elég korán elkezdeni. Nagyon szeretjük kis olvasóinkat, akik anyuka pocakjában érkeznek. Már köztudott tény, hogy mennyire fontos az anyaméhben való fejlődéshez a zene, ritmus, mese, beszélgetés az új élettel. Viszik is az anyukák a mondókás,- verses és mesekönyveket. Végigkövetjük a terhesség szakaszait, meghallgatjuk örömüket, kételyeiket, majd az egyideig tartó eltűnést. De aztán jönnek a babákkal, kiknek látását is nagy örömmel fogadjuk. A 2007.évi "Összefogás a könyvtárakért" országos programsorozat show-i közül méltán mondom, statisztikai adatok is igazolják, hogy a Baba-olvashow rendezvényei voltak a legsikeresebbek. Eloszlatták azokat a kételyeket, hogy már csak akkor lehet könyvtárba járni, ha tud olvasni a gyermek. Ez a könyvtárosoktól is új hozzáállást kívánt. Szerencsére nem statisztikában kipipált programponttá váltak a rendezvények. Balassagyarmaton voltam, a Madách Imre Városi Könyvtárban, ahol merték bevallani, hogy bizony nekik nincsenek lapozgatóik, játékaik, és ilyen kis korú olvasóik se. Kissé rémülten nézték a nagy számmal, anyukákkal érkező babasereget. Azóta már ők is aktív olvasókká váltak. Számtalan könyvtárban alakultak baba-mama klubok, szőnyegek kerültek a padlóra, otthonról hozott megunt játékok színesítik a könyvtárakat. Minden helyszínen lehet találni egy lelkes óvónőt, védőnőt, logopédust, aki segíti a klubok működését.
Nálunk a Lőrinci Nagykönyvtárban, nagy esemény mindig egy-egy ilyen alkalom. Segítőnk logopédus, aki együtt játszik, énekel, mondókákat tanít a kicsiknek. A foglalkozás végén pihenésképp kézbe kerül egy-egy könyv, amit jó anya ölében ülve lapozgatni, és az esti meséhez is halomnyi könyvet lehet kölcsönözni.

"Meséljük el kedvenc meséinket!"
Kinek nincs kedves meséje? No, ez most költői kérdésként lóg itt a levegőben..
Az évek óta nagysikerű sorozatunkat elsősorban óvodás és kisiskolás csoportoknak ajánljuk, magyar népmesekincsünk megismerésével foglalkozunk. Kifogyhatatlan tárház még sokáig. A népmesetípusok köré csoportosítjuk a foglalkozásokat, így pl.: tündérmesék, hősmesék, tréfás mesék, legendamesék, novellamesék, rablómesék, Mátyás mesék, állatmesék, ördögmesék, hazugságmesék, láncmesék, csalimesék. Az óvodásoknak játékos formában, bábkészítéssel, dramaturgiával egybekötve, az iskolásoknak a népmese elemek tudatosításával, a meglévő ismeretek elmélyítésével tartjuk a mesedélelőttöket.
Minden alkalommal egy-egy mesét mesélünk el, majd valamilyen a meséhez kapcsolódó tárgyat készítünk. Általában síkbábokat, figyelembe véve korosztályukat, hogy könnyen elkészíthető legyen, és a közös játék is könnyebb legyen vele. Ha van rá igény és a mese lehetővé teszi, részeket játszunk el belőle, vagy dramatizáljuk, vagy csak az elkészített bábokkal tartunk rögtönzött előadást. No, nem ritkán verekedés tör ki a bábok között.

"Történelmi múltunk megismerése"

El kell fogadnunk azt a tényt, hogy a gyerekek képzeletét jobban megmozgatja mai világunkban a kép, mozgókép, fontos a gyors információ elérése. Foglalkozásaink komplexek, a CD-ROM bemutatók után a korra jellemző tárgyat készítünk, és természetesen könyvállományunk nézegetésével, ajánlásával zárjuk a programot. Ebből a kínálatból legtöbbször kölcsönöznek is a gyerekek. Ezekhez a foglalkozásainkhoz alapvetően az Encyclopédia Humana Hungarica c. CD-ROM sorozat anyagát használjuk fel. Ez a nagyszerű sorozat Magyarország történelmét, nyelvtörténetét, irodalmát, művészetét, egyháztörténetét, életmódját követi végig, a nagy történelmi korszakokra felbontva.
Nagyon gyakran kérik a pedagógusok a kínálatból, legsikeresebb programjaink közé tartozik a mai napig. Történelmi olvasmányaikhoz, a különféle történelmi korszakok feldolgozásához nagyon jó segítség. Elsősorban az életmódtörténeti részét használjuk, kiegészítve más forrásokkal, könyvanyagunkkal. Kiemelten szerepelnek a várak, öltözködés, lakás, érdekes szokások.
/a programsorozatban felhasznált CD-ROM-ok, foglalkozások: Melléklet 1/

"A halász hálójától az Internet hálójáig"
Az alábbi programsorozattal játékos formában, komplex módon, majd a vége felé a modern technikai eszközök lehetőségeit felhasználva kerültük körbe a meseszerető gyerekeket.
A programokat havi rendszerességgel tartottuk - párhuzamosan iskolai csoportoknak és egyéni könyvtári olvasóinknak - melyekre egy halászhálóban fekvő óriás papírmasé hallal, és egy másik hálóban a gyerekek által készített színes halakkal hívtuk fel a figyelmet. A könyvtár honlapján folyamatosan közöltük a programokat, és szórólap formájában kikerültek a kerület általános iskoláiba.
Miután a programok egy alapvető mesetudást, meseolvasást igényeltek, ezért nagyrészt az ún. alsós korosztályt foglalkoztatta, vagyis a 7-10 éveseket. Bár a foglalkozások egymásra épültek, ez nem zárta ki, hogy egy-egy programba külön is bekapcsolódjanak a gyerekek. Természetesen volt olyan osztály, aki minden programon részt vett, és már alig várta a következő havi eseményt.

Egyéni olvasóink a gyerekkönyvtárban találkozhattak a felhívásokkal, melyek mellé a feladatok megoldásához segítséget nyújtó könyveket helyeztünk. /a lustábbaknak/ Ettől függetlenül bátran kutattak a könyvtár állományában, vagy már olvasott meseélményeiket is latba vetették. A jó megfejtésekért "halpénz"járt. A leggazdagabb halpénztulajdonosok jutalmazására eredményhirdetés keretében került sor minden hónap végén, könyvjutalom és egyéb kis jutalmak formájában. Természetes volt a dicsőségtábla kihelyezése is, melyen a program végéig meg lehetett nézni, hogy ki mennyi pénzt gyűjtött össze. Ez a forma is nagy húzóerő volt. A szép "arany" halpénzek is nagyon vonzották őket, a játék öröme, a gyermeki versenyszellem is dolgozott bennük. A könyvtárban eltöltött szabad idejük egy részét szívesen töltötték a kihelyezett feladatok megoldásával, és nagy örömmel nézegették nevüket a "dicsőségtáblán".

Programsorozatunkat 3 nagy egységbe foglaltuk. Először a mesék, mesekönyvek világába merültünk el, majd a CD-ROM-ok hálójába gabalyodtunk, és végül az Internet hálójába is belekerültünk. Az egész éven keresztülfutó programsorozatnak nagy sikere volt a pedagógusok és a gyerekek körében, sokan járnak vissza azóta is hozzánk. A közös játék, ismeretszerzés pedig erősítette a jó kapcsolatunkat a gyerekekkel.
/A részletes programleírás: Melléklet 2./

"Ahány ember, annyiféle csodálatos világ"
Az integrált nevelés, foglalkozás egyik színtere a gyerekkönyvtár. A könyvtáros a gyerekkönyvtárban olyan légkört tud teremteni, ahol fogyatékkal élő és ép gyerekek együtt válhatnak olvasóvá, könyvtárhasználóvá, szabadidejük tartalmas eltöltésében is segít. A közös tevékenység keretében megismerhetik egymást, az épek megtapasztalják, hogyan fogadják el kortársuk másságát, a hátrányos helyzetűek beilleszkedési zavarai, gátlásai csökkenthetők, közösségteremtő hatásuk van.
2003.szeptemberétől tartjuk programjainkat, idő hiányában csak kiemelek belőle majd egyet. 2003-tól egy tanéven keresztül integrált művészeti foglalkozásokat tartottunk, melyben jeles napokat, népszokásokat jártunk körbe. Nagy szerepe volt itt a zenének, ritmusnak, táncnak, játéknak.
A Nagy könyv évében "Most Te is beolvashatsz!" címmel bevontuk a fogyatékkal élő gyerekeket is. Jelenleg a János vitézt dolgozzuk fel speciális eszközökkel, szintén egy tanév során. Egyedülálló kezdeményezésbe fogtunk, a kerületi Logopédiai Szakszolgálattal együtt beszédfogyatékkal élő gyerekeknek versmondó versenyt hirdettünk. Most áprilisban immár az 5.jubileumi versenyünk lesz. A kezdésnél nagy visszhangja volt, sokan támogatták az újszerű ötletet, de több volt a kétkedő, a kritikus hozzáállású pedagógus, hogy vajon mire jó ez az egész. Az eltelt négy év a kétkedőket is meggyőzte, hogy fontos volt. A gyerekek közül sokan a siker hatására nyitottabbak lettek, és sokat fejlődött a beszédtechnikájuk. A felkészüléshez könyveket kölcsönöznek, és a megtapasztalt, biztonságot nyújtó légkörű gyerekkönyvtár más alkalmakkal is bevonzza őket.

  • "Most Te is beolvashatsz!" Ebben a programban három könyvet dolgoztunk fel a Nagy Könyv listájáról, a Tüskevárat, a Micimackót, és a Pál utcai fiúkat.
  • Tüskevár: Képzeletbeli utazásra indultunk a Berekbe, különféle érzékszervek megmozgatásával kerültünk közelebb a műhöz. Hangok felismerése, toll érintése, állatok felismerése képekről. Szénával tömött kispárnára feküdtünk egy igazi nádkunyhóba. Relaxációs gyakorlat segítségével ellazultunk, és hangok, zene segítségével egy képzeletbeli világba kerültünk. Az élményeket utána megbeszéltük, és le is rajzoltuk.
  • Micimackó: Vajon kik laknak a Százholdas pagonyban? Együtt kerestük a lakókat, akik bizony titokzatos ajtók mögé bújtak a könyvtárban. De már a pagonyba se volt könnyű eljutni, mert először a varázslepedőt kellett megszerezni hozzá. Sok-sok játék, vers, mozgás után végre minden lakó előkerült. És ezek után egy varázsversikével a kosárban lévő labdák csoki tojásokká alakultak. Volt nagy meglepetés!
  • Pál utcai fiúk: Drámapedagógia segítségével dolgoztuk fel, mozdulat és mozgássorok segítségével ismerték fel a gyerekek a szereplőket. Majd megalakult a vörösingesek és a Pál utcai fiúk csapata, érvek csatája következett, hogy kinek miért fontos a grund. A feszült hangulat levezetésére a vitás kérdést homokbomba csatával és birkózással döntötték el a gyerekek. Ilyen még nem volt a könyvtárban!

Magam is sokat tanultam, tapasztaltam a programok alatt. Emberséget, toleranciát, szeretetet, ami sugárzott felém, és a másság elfogadását, mely a gyerekek között sokkal természetesebb.

Köszönöm, hogy meghallgattatok!
Mindenkinek további sikeres munkát kívánok, és lelkes, vidám gyermekolvasókat!

Budavári Klára
MKE Gyermekkönyvtáros Szekció elnöke
Honlap: http://www.gykszekcio.eoldal.hu
Email: gykszekcio@gmail.com


Melléklet 1.
Melléklet 2.


Letöltés PPT formátumban
(Letöltés PPT formátumban)